A konfliktusokkal, bajlódásokkal teli állapotainkban, amikor veszekszünk, haragszunk, küzdünk egymással, olyan, mintha egy hatalmas, sűrű esőerdőben lennénk, amelyben egészen dús az aljnövényzet, s amelynek belsejébe csak nagyon kevés fény szűrődik be. Itt, ha csak néhány lépés távolságra kerülünk is egymástól, máris eltakarja a másikat a sűrű növényzet. Az eltakarás jelentése itt, hogy nem látjuk a lényeget, a szépet, a kedveset, az értékeset a másikban, csak azt, ami bosszantó, nehéz, sértő és fájdalmas.

Az erdőre gondolhatsz úgy, mint egy emberi viszonyra, mintha ketten egy ilyen erdőben sétálnánk. Gondolhatsz rá úgy is, mint egy hangulatra, lelkiállapotra, amiben akkor vagyunk, amikor bajlódunk. Tekinthetsz azonban rá mint érzések, gondolatok és vágyak halmazára is a lelkedben: harag, ellenérzés, utálat, félelem.

A rét közepén létezik azonban egy virágoskert, ami rejtett, vigyázott, ahová egészen ritkán lépünk csak be. Azokban a pillanatokban, amikor ez mégis sikerül, a hangulatunk alapvetően megváltozik: gazdagabbá, igazabbá, érzékenyebbé és élettelibbé válunk.

Van viszont egy nehézség a virágoskerttel: hogy védett, vigyázott, elhatárolt terület. A védelem oka az, hogy a lelkünk mélységeit nem csodás színekkel és illatokkal teli kertnek, hanem süppedős mocsárnak tekintjük. Valami olyannak, ahová ha betekint a másik, olyannal találkozik, ami idegenkedést ébreszt benne, ami elveszi a kedvét a kapcsolódástól. A mocsárban vannak azok a tulajdonságaink, érzéseink, gondolataink, s mindenekelőtt vágyaink, amelyeket veszélyesnek tekintünk, s amelyeket nem osztunk meg másokkal egykönnyen.

A veszély lényege: magányhoz, valaki elvesztéséhez vezet.

A témák, amelyek a kert felé vezetnek sajátosak. Azokat a kérdéseket érintik, amelyekről nehéz beszélni, s amelyekről ha nem beszélünk, szükségszerűen távol maradunk egymástól, például:

• • Nem érzem magam biztonságban melletted.
  • Féltékeny vagyok az exedre.
  • Egy pár napig szeretnék egyedül lenni.
  • Úgy érzem, hogy nem kapok tőled olyan figyelmet, amire igazán vágyom
  • Dühös vagyok rád amiatt, ahogy tegnap a szüleimről beszéltél.
  • Szeretném, ha pár napig velem és csak velem lennél, zavartalanul.
  • Nehéz nekem a legjobb barátoddal kapcsolódni.
  • Félek, hogy túlságosan zártnak/nyitottnak/erősnek/gyengének találsz.

A helyzet sajátossága, hogy csak azáltal lehet a mocsárból virágokkal teli kert, ha valaki belép oda és átformálja azt. A mesében is a békából, ami nem tündöklő szépségéről híres, azáltal lesz királyfi, hogy a királylányt nem téveszti meg annak külseje, s felismeri benne a királyfit. Azzal, hogy megcsókolja, a béka átváltozik királyfivá, vagyis azzá lesz, amit a királylány eredetileg meglátott benne. A mocsárból is éppen így lesz kert.

Itt a kert, mint a lélek egy sajátos területe jelenik meg, ám gondolhatsz rá olyan emberi viszonyként és hangulatként is, amelyben megosztjuk egymással a lelkünk mélységeit. A kert: mélység, intimitás, szeretet, meghatottság.

Az Ölelő Figyelem módszere

Módszerünk éppen ezt az átformáló folyamatot támogatja.

Akkor tudok belépni ebbe a kertbe, ha te látni engeded a lényed, megmutatod magad: olyannak, amilyennek te látod önmagad. Ha a lényedben az elzárt területek felé fordulsz, s ha megosztod velem, amit ott találsz.
Te mesélsz, én pedig jövök veled és hallgatlak.
Te befelé tekintesz, a saját lényed középpontja felé fordulsz, és én is éppen ebbe az irányba tekintek: a te lényed mélységeibe.
Azáltal vagyunk együtt, hogy mindketten ugyanott, a te világodban merülünk el.
Te magadra figyelsz én pedig rád, és ameddig így tudunk lenni az olyan, mintha a lelked kertjében sétálnánk.

 

Mindez éppen annyira rémisztő, mint amennyire vonzó. Nem csak neked, és nem csak nekem, talán mindannyiunknak. Ha így érzel, nem lógsz ki a sorból. Éppen annyira szükségem van rád, mint neked rám. 

Ha nem bízol bennem, ha nem érzed, hogy érdeklődöm feléd, el sem indulunk. Ha menet közben azon gondolkodsz, hogy vajon van-e még időm rád, hogy vajon mit gondolok arról, amit megosztottál magadról, s hogy ettől vajon hogyan vagyok veled, máris átjöttél az én világomba, s a sétának vége. Ugyanígy vége szakad, ha én elkalandozok, ha szívesebben lennék máshol és mással. Vagy ha bármilyen módon megítélem a szavaid, ha megítéllek téged, hiszen ekkor már nem a te világodban, hanem a sajátomban járok.

A legjobb hír az, hogy te tudsz úgy mesélni, hogy nekem könnyű legyen veled lenni, átérni hozzád, s én tudok úgy fordulni feléd, hogy neked könnyű és biztonságos legyen hazatérned, ebben tudjuk támogatni egymást.

Tudom, hogy jelzésekre van szükséged ahhoz, hogy tudd, veled vagyok, szívesen, örömmel vagyok veled, követem a szavaid, gondolataid, érzéseid vonalát, s hogy érezd, amiről mesélsz, éppen azzá válik bennem, amivé benned is vált.

Az érintések, melyek a sétánkat támogatják jól leírhatóak, felismerhetőek, begyakorolhatóak. Nem szerepel közöttük sem tanács, sem biztatás, sem dicséret. Bármelyikkel éljek is, a szót nem veszem át, a figyelmet nem kérem át magamra, a gesztusaim csak annyit mondanak neked: veled vagyok. Egészen addig te vagy a mesélő és én vagyok a kísérőd, amíg el nem jutunk egy váltóponthoz, amikor én kezdek el mesélni, s te leszel a figyelmes hallgatóságom. Egészen addig tied a figyelmem és az időm.

Akárhogy is legyen, mindig tudjuk, hogy ki mesél és ki figyel, s ameddig ezt a két minőséget tisztán hordozzuk, addig a hidat építjük kettőnk között.

A Folyamat

Az első lépés, hogy két ember beszélgetésében mindig tisztán jelenjen meg a mesélő és a figyelő minőség. Afelé haladunk, hogy a mesélő fel tudjon szabadulni, és kötetlenné váljon saját lénye megosztásában. Ezt akkor fogja csak megtenni, ha a másik olyan figyelemmel fordul felé, ami biztonságos és hívogató. Mindig pontosan tudjuk, hogy ki a mesélő és ki a hallgató, ezzel időt és teret adva a beszélgetés elmélyülésének. Ez a legelső lépés.

Alapelv, hogy egyik pozíciót sem lehet a legkevésbé sem kényszeríteni. Senkit nem vehetsz rá erővel, hogy tárja fel a lényét előtted (hogy belépjen a mesélő pozíciójába), ahogy arra sem, hogy legyen nyitott és befogadó azzal, amit megosztasz vele (hogy kísérőddé váljon a beszélgetésben).

A módszertan további lépéseiben útjelzőket adunk arra, hogyan tudsz úgy szólni magadról mesélőként, hogy az a másikat támogassa abban, hogy a figyelmével veled maradjon.
Kísérőként pedig sokat tudsz tanulni arról, hogyan tudsz biztonságos, mi több, hívogató figyelemmel kapcsolódni a beszélgetésben. A beszélgetés kíséretéhez, vagyis a kommunikációhoz is egészen konkrét segítséget kapsz az érintések formájában.

A módszer tekintetében tehát az alábbi négyesre fókuszálunk:

1. 1. Hogyan tudsz gondoskodni arról, hogy a mesélő és a kísérő pozíció mindig tisztán jelenjen meg az beszélgetésekben?
   2. Hogyan tudsz úgy mesélni magadról, hogy a másiknak könnyű legyen rád hangolódni?
   3. Hogyan tudsz úgy jelen lenni és kíséretet adni a beszélgetéshez, hogy az megnyílásra hívja a partneredet,
   4. és ennek érdekében, hogy hogyan tudod használni a beszélgetés kíséretének legfontosabb eszközeit, az érintéseket?

Ha élményt szeretnél szerezni a módszerről: Workshop

Ha már azonnal tanulni, gyakorolni szeretnéd: Tréning

Ha a pároddal a saját kapcsolatothoz kerestek segítséget: Pároknak

Ha neked magadnak van szükséged támogatásra: Egyéni támogatás

Ha bele szeretnél nézni, hogyan tudsz figyelemmel fordulni valaki felé, s hogyan tudod fogadni azt: Bodywork