Az ismerkedés és megismerés játéka
Mit is jelent ismerkedni?
Miben több az ismerkedés, mint megtudni valakiről dolgokat?
És hogyan lehet egyáltalán túljutni azokon a kínos pontokon, ahol a beszélgetés megakad, ahol nem találjuk a szavakat és az irányokat?
Ismerkedéskor a másik nem pusztán látható, mérhető lényként jelenik meg, és mi sem szenvtelen megfigyelőként veszünk részt a folyamatban. Ha valaki mesélni kezd magáról, miközben látja, hogy a másik vele halad a figyelmével, azt tapasztalhatja, hogy a másik jelenléte, attitűdje, hangulata szavak nélkül is formálni fogja mindazt, amit megoszt, kifejez magáról. Ez a figyelem, ennek a – többnyire nem tudatos – formáló hatása válik a legfontosabb segítőnkké.
Az ismerkedés közös haladás: a hallgató megtanulja követni a mesélő gondolatainak, érzéseinek a ritmusát, ami támogatja a mesélőt. Ez a figyelmes együttmozgás bizalmat és biztonságot teremt, és lehetővé teszi, hogy a beszélgetés el tudjon mélyülni.
A játékban így elsősorban nem a „mit tudok meg róla?” kérdésre keresünk választ, hanem arra, hogy a figyelem és az együtt haladás révén mi minden válhat láthatóvá önmagunkból és a másikból úgy, hogy az a kapcsolódást szolgálja.
Nemcsak ismerkedünk, hanem ismerkedni tanulunk.
Annak tanuljuk a módját, hogyan jussunk el egymás mélyebb megértéséig.
A játék egyszerre tanít és szórakoztat.
-
- új perspektívát ad az ismerkedés hogyanjáról
- segít megtanulni, hogyan tudunk figyelmünkkel egymásra hangolódni
- segít elsajátítani azokat a kommunikációs fogásokat, amelyek az együttérzést erősítik, bizalmat és biztonságot teremtenek
- lehetőséget ad arra, hogy a fogásokat kipróbáld és visszajelzést kapj a hatásukra
- élményt szerezhetsz arról, milyen az, amikor érdeklődő, ítélet- és irányításmentes figyelmet kapsz
A használt pontozás lehetővé teszi, hogy játékos keretekben szerezz élményt az empatikus figyelem működéséről, hatásáról, és hogy kipróbáld az együttérzést erősítő kommunikációs gesztusokat. A beszélgetés élménye így közös felfedezéssé válik, amelyben mindannyian aktívan részt veszünk.
Keretek
A játék létszáma minimum 5, maximum 10 fő.
Időpont: 2026 január 8, 18:00-21:00
Helyszín: Budapest, Lehet tér környéke
A részvétel adomány alapú.
Jelentkezhetsz egyedül, a pároddal vagy a barátaiddal is, és arra is lehetőséget nyújtunk, hogy a játékot a baráti körödben rendezzük meg.
Hogyan jönnek ide a párok és a barátok? A játékban nemcsak ismerkedünk, hanem ismerkedni tanulunk, eljutunk egymás mélyebb megértéséig, ami különösen jótékony tud lenni már meglévő kapcsolatokban is.
A részvételhez regisztráció szükséges