Ebben a könyvben az emberi kapcsolatok alapvető működéséről írok. Olyan hatásokról, amelyek erősen alakítanak bennünket, és olyanokról is, melyek észrevétlenek maradnak számunkra.
A bemutatott jelenségekben valójában nincs semmi új vagy ismeretlen. Mindannyian tudjuk, hogy létezik építő kritika, és hogy képesek vagyunk szavainkkal rombolóan is hatni egymásra. Ami újszerű: ahogyan a mindennapos történéseket láttatom, és amilyen következtetéseket azok ismeretében levonok.

Egy olyan világba hívom meg az olvasómat, amelyben minden lelki mozzanat társas keretben vizsgálva új értelmet nyer. Ebben a világban nyilvánvalóvá válik, mennyire végletesen egymásra vagyunk utalva, és mintha mi sem lenne ennél természetesebb, felszabadítóbb és ijesztőbb is egyben.

Egy általánosan elfogadott tézisből indultam ki, és meglepőnek tűnhet a felismerés, amire jutottam:

Mi magunk vagyunk az önmagunkról alkotott képünk festői, ám a színeket, amelyekkel dolgozunk, a kapcsolataink adják.

A gondolat szokatlanságát az adja, hogy nem egyéni, hanem közös alkotásról van szó. A közösségi jellegre legerősebben a szavaink és gesztusaink hátterében húzódó ajánlások mutatnak rá, amelyek arra ösztönöznek bennünket, hogy úgy tekintsünk magunkra, ahogy a másik direkt vagy indirekt módon javasolja. A közléseink ajánlatokra fordítása teszi lehetővé annak a szakadatlan ‘teremtő’ folyamatnak a meglátását, amely körül az életünk és a kapcsolataink forognak.
Ez a teremtő folyamat kerül az írásom fókuszába.

A központi gondolatom:

A belső lelki élet és a külső kapcsolati világ nem létezhet egymás nélkül; a kettő szerves egységet alkot.

A belső lelki folyamatok egy láthatatlan társas hálóba ágyazódnak be. Minden emberi élmény a lélek belső és a kapcsolatok külső világában egyszerre történik, a kettő együtt létezik, egymásba van szövődve, egymástól elválaszthatatlan. Az ember nem egy zárt, elszigetelt, független létező, hanem egy társas lény, akinek a belső világa és a külső kapcsolódásai egyetlen közös rendszert alkotnak.
Ha befelé figyelünk, azt látjuk, hogy nem vagyunk egyedül a tudatunkban: belső párbeszédeken keresztül, a társaink nézőpontjait magunkévá téve, az ő mércéikre támaszkodva tekintünk önmagunkra és a világra.
Ha pedig kifelé fordulunk, azt találjuk, hogy kapcsolataink történései a gondolataink, érzelmeink, céljaink mentén valósulnak meg: amikor kapcsolatba lépünk valakivel, két világ, két létélmény találkozik.
A találkozásainkat, együttléteinket, beszélgetéseinket átitatják a belső félelmeink, vágyaink, reményeink – miközben a lelki működésünk a kapcsolataink tükrében válik megragadhatóvá.

Erre a különös kettősségre mutat rá Arthur Koestler holonelmélete is, amely szerint emberi lényként egyszerre vagyunk egészek és részek. Saját belső késztetéseink, érzelmeink és gondolataink vannak – ebben a tekintetben „egészek” vagyunk. Ugyanakkor nem létezhetünk a társaink, a családunk, a barátaink, a munkatársaink és távolabbi kapcsolataink nélkül – velük összeköttetésben egy nagyobb egésznek a „részei” vagyunk. 

Az egész–rész kettősségében két alapvető törekvés hat bennünk:

• • Annak az igénye, hogy megőrizzük saját önazonosságunkat, egyediségünket. 
  • Annak a törekvése, hogy a nagyobb egész részei lehessünk, hogy biztonságosan tartozzunk valahová.

Ha az autonómia vágya egyoldalúvá válik, könnyen elszigetelődünk és elfeledkezünk arról, hogy rész is vagyunk. Ha a kapcsolódás felé billenünk túl, elveszítünk valamit a saját egyediségünkből, elfelejtjük, hogy egész is vagyunk.
Egyik oldal sem fontosabb a másiknál, a kettő szembeállítása, fontosság szerinti összehasonlítása értelmetlen, ahogy nincs értelme annak a kérdésnek sem, hogy a fának a gyökere vagy a lombja a fontosabb.

Mindebből az következik, hogy nehezen tudunk belül formálódni, változni anélkül, hogy a kapcsolataink is átalakulnának. Ha a kapcsolataink nem képesek a változásra, az röghöz köti a belső világunkat is, illetve fordítva. A kulcs a kettő közötti dinamikus egyensúly.
Ennek az egyensúlynak a helyreállítására törekszem azzal, hogy a könyvemben a külsőre, a társasra, a kapcsolatra fókuszálok.

Arra a területre hívom tehát a figyelmedet, ahol a kapcsolataid a lelkedben és a lelkedre hatnak. Annak a vizsgálatára, hogy: „Vajon létezik a lelkedben egy kapcsolatmentes belső tér, vagy csak nem vetted még észre a belső színpadon tartózkodó szereplőket?”

A társas oldal hangsúlyozása egy sajátos nehézséget hoz magával, egy olyan érzést, amelyet talán te is át fogsz élni. Ez a nehézség az egymásra utaltság témájához kötődik. Legtöbbünk számára a kiszolgáltatottság negatív élmény, hiszen fájdalmas emlékek kapcsolódnak hozzá. Ezzel az írással az egyik célom az, hogy az egymásra utaltságot új megvilágításba helyezzem.
Ennek a megvilágításnak a részletes kibontására a könyv végén, a harmadik részben kerül majd sor.

Az írás első része arra fókuszál, hogyan formálódik az önmagunkról alkotott képünk a kapcsolatainkban, valamint hogyan hat a kapcsolatainkra annak a mítosza, hogy „a nehézségeket nem lehet a társunkkal megbeszélni”. 

A második rész az Ölelő Figyelem módszerének tankönyve. Az Ölelő Figyelem egy különleges kapcsolati forma, amely aktív figyelemre, a másik megértésének vágyára és tiszteletére épül. Célja a bizalom, a biztonság és a kölcsönös megértés megteremtése elsősorban a beszélgetések elmélyítésén keresztül. Ebben a részben bemutatom az Ölelő Figyelem alapjait adó felismeréseket és tapasztalatokat, illetve a módszer teljes eszköztárát.

A harmadik rész középpontjába a kapcsolatainkban gyakran fellépő patthelyzet kerül. Az a sajátos holtpont, amelyen csak együtt tudunk átlépni, s ha ez nem sikerül, úgy az önmagunkkal való bajlódás, illetve a szégyen és a bűntudat feloldására aligha találhatunk tartós megoldást. Ennek a patthelyzetnek a felismerésében válnak jól láthatóvá kapcsolataink kiakázatlan lehetőségei, s a kiaknázatlanság gátló hatása lelkünk emelkedésére.

Mindenekelőtt szól ez az írás pároknak, akik a kapcsolatuk beteljesedését és önmaguk kiteljesedését egyaránt keresik, és szól persze szülőknek, testvéreknek, barátoknak is. A szövegben az egyszerűség kedvéért mindvégig két ember viszonyáról lesz szó, ami nem jelenti azt, hogy az elhangzottak ne volnának érvényesek három vagy akár több ember, netán egy közösség életére.

Megannyi térképet és felismerést sűrítettem ebbe az írásba. Lehet, hogy azáltal válik számodra befogadhatóvá, hogy időnként szünetet tartasz az olvasásban.

*  *  *

Ez a könyv nem önsegítő írás. 

Habár mutat be technikákat, mindenekelőtt egy új nézőpont vizsgálatára hív.